Tisztelt magyar Kézművesek!
Idén nyáron első alkalommal kerül megrendezésre a Puszta Fesztivál. A majd két hónapos rendezvény valójában egy építőtábor, ahol a Kunszentmiklós melletti Bösztörpuszta 300 hektáros területét fogjuk rendbetenni, előkészíteni a Magyarok Országos Gyűlése és Vására három napos rendezvényre.
Július 3-tól augusztus 20-ig folyamatosan dolgozni fogunk, de a munka mellett állandó programokkal várjuk majd a pusztába látogatókat. Lesznek könnyűzenei és népzenei koncertek, táncház, készülünk barantás bemutatókkal, lesz lovaglás, íjászat... Egyfajta életmódtáborhoz hasonlító közösségépítő program ez a fiataloknak. Szeretnénk lehetőséget adni, hogy minél több mindent ki lehessen próbálni, egyrészt a munkák során, amikor a színpadot építjük, a karámokat hozzuk rendbe, csatornát tisztítjuk stb, másrészt pedig az önellátással kapcsolatosan pl. állattartás, kenyérsütés, stb...
Napközben pedig szeretnénk, ha minél több kézműves, és árus jönne, tartanának foglalkozásokat, árulnák termékeiket, úgy ahogy a háromnapos nagy rendezvény idején is majd a Magyarok Vására alatt fogják.
Ezúton szeretnénk kérni a kézműveseket, hogy jöjjenek le hozzánk is árulni a Fesztivál idejére, a nekik megfelelő időpontban július második hetétől egészen a nagy rendezvényig bármikor. A hely biztosítva, mi bérleti díjat nem kérünk, de cserébe azt szeretnénk, ha oktatást vállalnának. Szeretnénk minél több szakmába betekintést nyerni, megismerkedni a különféle technikákkal, eljárásokkal, ezért nagyon fontos, hogy aki lehozná termékeit árulni, mindenképp készüljön valamiféle bemutatóval, vagy ha ez nem lehetséges, akkor meséljen termékéről.
Jelentkezés:
E-mailen: puszta.programok@gmail.com (kérjük megírni, hogy milyen terméket fog hozni, milyen időpontban szeretne jönni, és elérhetőséget, amin vissza tudunk jelezni!)
Telefonon: Gyöngyösi Noémi: 06 30 461 87 28
Üdvözlettel,
A Pusztafeszt szervezői (www.pusztafeszt.hu )
Címkék:
Ossza meg
A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Magyar Kézműves Közösségi Portál –nak.
Csatlakozzon a közösségi hálózathoz!